2012. július 16., hétfő

Virágzó Papír - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 49.

Két héttel ezelőtt Csizmadia-Fáth Edit alias NőiCsizma beavatott minket a scrapbook rejtelmeibe. A héten ezen a vonalon megyünk tovább, és megismerkedünk Pék-Bíró Tímeával, aki szintén a scrapbooking technika jeles képviselője.

Kedves Timi, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar a Virágzó papír megnevezés?

Pék-Bíró Tímea vagyok, egy imádnivaló kissrác anyukája. Alapvégzettségem tanítónő, idén pedig tanári diplomát is szereztem. Gyerekkoromtól fogva szerettem volna tanítani. Viszont az élet másfelé sodort.

Évek óta scrapbooking technikával készítek albumokat, oldalakat, meghívókat, képeslapokat, illetve lakásdekorációt. Emlékeket, élményeket örökítek meg, elsősorban a családom és szeretteim számára. Mondhatjuk, hogy ez a hobby a fényképalbum, az emlékkönyv ötvözetének díszített formája.

Az elnevezésről:
Számomra azt jelenti a scrapbook, hogy egy albumból vagy oldalból - mint amikor egy növény virágzik és illatozik - áradnak az emlékek, élmények. Kicsit olyan, mint a magyar népmesék elején a kismadár csőréből áradó levelek és kinyíló virágok. Minden apró részletnek mondanivalója és személyes  tartalma van.

Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

Gyerekkorom óta mindig készítettem valami apróságot névnapra, szülinapra, barátnőknek ajándékba. Rajzoltam, a babáimnak varrtam ruhákat (az ollót már akkor is profin használtam), gyöngyből kiegészítőket készítettem, de apukám szerszámai között is magabiztosan mozogtam. Egyszóval minden kézműves dolog érdekelt.

2009 nyarán találtam rá a scrapbooking-ra az interneten. A kisfiam fotóira kerestem vidám kereteket és olyan programot, amellyel feliratokat, kommenteket tudok rá készíteni. Akkor még nem tudtam mire is találtam pontosan. Sok-sok cikk és tutorial (leírás lépésről-lépésre) elolvasása után letisztult bennem minden és úgy gondoltam, hogy én ezt szeretném megtanulni, hiszen olyan gyönyörű dolgokat lehet ezzel a hobbyval készíteni. Autodidakta módon elkezdtem ismerkedni a Photoshop rejtelmeivel. Akkoriban főleg digitális scrapbook oldalakat készítettem, mivel hagyományos alapanyagaim nem voltak. Ekkor kezdtem el a blogomat is írni.

Digitális oldalaim (2010):


Milyen munkákat készítesz?

Albumokat, mini albumokat, hagyományos oldalakat (30x30cm és 15x15cm) képeslapokat és meghívókat készítek. 2011-ben váltottam. Félbehagyva a digitális oldalak készítését, újra az alapokról indultam, de már hagyományos scrapbook oldalakat kezdtem készíteni. Úgy érzem a hobbym ezen formája erőteljesebben megragadott, így most már a rátalálás óta folyamatosan az életem részét képezi, a fotózással együtt. Persze mellette ugyanúgy használom a képszerkesztő programot is, csak jóval kevesebbet.

Albumok:


Képeslapok:


Falidísz:



Milyen technikával dolgozol?

Rengeteg technikát alkalmazhatunk egy-egy oldal készítésénél. Az a jó, hogy nagyon sokféle hobbit is belevihetek a munkámba (a festéstől - a horgolásig). A top10 technikát a Yabo tökéletesen összefoglalta, persze ezen kívül még rengeteg van, ki melyiket használja gyakrabban. Pl.: a papír vágása, rétegezés, hajtogatás, tépés, gyűrés, öregítés, koptatás, tintázás, festés, pecsételés, mistezés, formalyukasztás, domborítás, hődomborítás és még estig folytathatnám... Szeretem minél változatosabban használni ezeket a technikákat.

Bemutatnád a kedvenc technikádat?

A kedvenc technikám a bélyegzés. Imádom a szilikon bélyegzőket, a színes tintapárnákat és a bennük rejlő lehetőségeket.


A részletes leírás helyett, hadd mutassak egy videót, hiszen ezt a technikát már évek óta használjuk a scrapes körökben. Én pedig sokadjára ismételnék másokat, akik már leírták vagy megmutatták.


♥  Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

♥  Nagyon sok minden inspirál, főleg a kisfiam és a környezetem, az aktuális trendek. Blogokat olvasok, galériákban nézelődöm, s amikor szabadidőm engedi alkotok. A fénykép kiválasztásával kezdem, aztán eldöntöm milyen stílusú lesz az oldal, amelyhez összegyűjtöm a papírokat, az apró díszeket, kiegészítőket, amelyeket használni szeretnék. Többször el- és átrendezek mindent, amikor pedig úgy érzem, hogy elégedett vagyok az oldallal, akkor következik a ragasztás (kétoldalú ragasztóval). Sokszor még eközben is szoktam apróbb igazításokat végezni.


Jelenleg min dolgozol?

♥  Egy nagyobb (kb.100 oldalas) albumot kezdtem el a kisfiam részére. Minden egyes oldala egy A/5-ös méretű scrappelt oldal lesz.
De folyamatában készítem a 365 nap 365 fotó projektet, amelyet az év végén dolgozok fel, illetve terveim között szerepel Project Life készítése egy teljes éven keresztül. (Ez a projekt egyfajta hagyományos dokumentálás, amely hetekre lebontva örökíti majd meg a mindennapok fontos pillanatait, élményeit.) Mindezek mellett a rövidebb változata a Week in the life (amely egyetlen hetet mutat be) elkészítése, amelyről sajnos a vizsgaidőszak miatt lemaradtam, így a nyáron fogom bepótolni. Szóval tervek is mindig vannak bőven!

Van kedvenc munkád?

Minden munkám szeretem, mert nagyon sokat jelentenek nekem, de mindig az utolsó elkészült alkotás a legkedvesebb.
Most éppen az alábbi, a kisfiamról és az első biciklijéről készült hagyományos oldalam kedvelem nagyon (My first bike).

Mit jelent számodra a Made With Love?

Azt jelenti, hogy minden amit elkészítek, abban a szívem-lelkem benne van. Szeretettel készítem, örömmel nézegetem a fotókat, amelyek az oldalra vagy albumba kerülnek. És persze azt is, hogy 100 %-ban kézzel készül. Az alábbi idézet szerintem tökéletesen jellemzi:
"Minden szép, amire szeretettel nézünk." /Christian  Morgenstein/

Vásároltál már a madewithlove.hu-n? Ha igen, akkor mit, bevált-e és tervezel-e még valamit?

Még nem, de tervezem. A gyűrűtálcával szemezek, de nagyon beleszerettem a charmokba is.
Fekete színű gyűrűtálca, vagy bedugós fülbevaló tálca bársony bevonattal, tetővel
Charm Fityegők

Hol lehet Téged megtalálni? 

A Facebook-on: www.facebook.com/ViragzoPapir

♥ Kedves Timi, köszönjük szépen az interjút!:) A további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)


Kedves Olvasónk! 2012. július 22-én, vasárnap éjfélig játszhatsz a Virágzó papír és a madewithlove.hu közös nyereményjátékán, amelyen az egyik nyeremény az alábbi fényképen látható "Otthon, édes otthon" felakasztható lakásdísz (8 cm x 29 cm) Pék-Bíró Tímea felajánlásából.

A másik nyeremény pedig a madewithlove.hu felajánlásából egy kreatív tárolódoboz, amely szintén vidám dísze lehet a nyertes lakásának, sőt még praktikus is!:) Részletek a facebookon!
Kreatív Tárolódoboz
Ha kíváncsi vagy a korábbi beszélgetésekre, akkor itt találod őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...