2011. október 28., péntek

Évi Műhelye - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 16.

Megint eljött a péntek, és itt az idő, hogy egy újabb tehetséges kézművessel ismerkedjünk meg. Feltűnt, hogy már a 16. résznél járunk az ÉkSzertartás kedvencei sorozatban, hamarosan elérkezik az ideje a játéknak, amit még az elején ígértünk. De ez egyelőre még titok.:) Elöljáróban annyit, hogy szuper lesz, és már most irigyeljük a leendő nyertest!;)

Hosszú-Bardócz Éva, az Évi műhelye alapítója

♥ Kedves Évi, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar az Évi műhelye megnevezés?

Hosszú-Bardócz Éva vagyok, 29 éves, egy három hónapos kislány büszke anyukája és egy szintén nagyon büszke apuka felesége.

Világ életemben szerettem alkotni, mindenben azt néztem, mire lehetne használni, hogyan lehetne átalakítani, ebből kifolyólag nem csak egy technikát alkalmazok. A műhely elnevezés is ezért született. Mindenképpen magyar szót szerettem volna találni, ami lefedi, mivel foglalkozom, egy műhelyben pedig sokféle munka folyhat, akár párhuzamosan is, ezért lett ez a név.
Főképp textilekkel foglalkozom, gyöngyökkel, néha ékszerekkel, és egyéb dolgokkal is.


♥ Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

Mindig is ezt akartam csinálni, de komolyabban két éve kezdtem el foglalkozni a témával. Akkor kezdtem a blogom is, később más közösségi felületeken is megjelentem, így egyre többen ismertek meg, és szerették meg a munkám. Anyu óvónő volt, minden ünnep alkalmával kézzel készített apróságokon dolgoztunk együtt, az ovisaival tervezett foglalkozásokat először velünk próbálta ki , otthon. Egy időben, ha bármiféle alkalom volt a családban, én voltam a csomagolás-felelős, ezekben a kreatív csomagolásokban éltem ki a kreativitásomat. Később anyu varrógépét is elkunyeráltam, elkezdtem használni, gyakoroltam rajta, és teszem ezt a mai napig, lévén, hogy még mindig nem ismertem ki teljesen.


♥ Milyen munkákat készítesz?

Lakástextileket, textiljátékokat, dekorációs termékeket, ékszereket, kiegészítőket és jóformán mindent, amit csak a vevőim kérnek tőlem.


♥ Milyen technikával dolgozol?

Vegyes technikákkal általában, szeretem rétegezni az anyagokat, és a felületeket, vannak hímzett kedvenceim, rátétek, gyöngyök, és gyűjtöm a ritkaságokat, kincseket. Azokat is szeretem beledolgozni egy-egy tervembe, ezektől lesz igazán különleges és tényleg egyedi az alkotás. Sokszor kérnek tőlem azonos dolgokat, de én képtelen vagyok két ugyanolyan dolgot elkészíteni, mindegyiknek saját élete van, én csak segítek nekik megszületni.


Semmiféle olyan technikát nem alkalmazok, amit ne tudna bárki otthon, tűvel-cérnával, egy egyszerűbb varrógéppel utánam csinálni. :)

Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

Sok dolog inspirál, de általában vannak olyan fő irányvonalak, amik mentén el szoktam indulni. Az első az, hogy törekszem csak természetes anyagokat használni, továbbá olyan régiségeket, amikhez más nem tud olyan könnyen hozzájutni. Ez több okból is nagyon jó, egyrészt nem lehet lemásolni ezeket a tárgyakat, másrészt lélek költözik beléjük a régi részlet újjászületése által. Ez egyfajta újrahasznosítás.


Bár a dolgaim általában a "gombhoz a kabátot"-elv mentén születnek, egyetlen apró részlet köré szoktam komponálni egy komolyabb körítést, mára már oda jutottam, hogy a megrendelők kéréseit tartom elsősorban szem előtt. Viszonylag kis százalékban kapok teljesen szabad kezet, de az ilyen megrendeléseket szeretem a legjobban természetesen.


♥ Jelenleg min dolgozol?

A kislányom első karácsonyára készülünk, így nagyon fontos a számomra, hogy - bár öt hónaposan még nem fog túl sokat érteni belőle - mindent a lehető legszebben és legaprólékosabban tudjak elkészíteni a terveimhez képest, úgyhogy időben kellett kezdenem.
Most épp a családtagok mikulás csizmáit varrom, kézzel hímeztem a monogramokat rájuk, egy-egy apró poháralátétre, amit a csizmák szárára applikáltam. Réges-régi csipkét is felhasználtam hozzájuk, amit egy régi kedves vevőm küldött nekem. Ő úgy gondolta, én biztosan méltó mód használom majd fel. Remélem, ha meglátja, hova került, elégedetten mosolyog majd.


♥ Van kedvenc munkád?

Nem igazán. Persze mindig van valami, amin öröm dolgozni, de folyamatosan meg kell újulnom, ami azt jelenti, hogy mindig van valami, amit jobban szeretek a többinél.


Minden olyan munka kedvenc, ahol valamit újra tudok hasznosítani. Legyen az egy nagyobb dolog, vagy egy apró kis részlet. Ha elég időt tölt a kezemben, akkor feltölt engem is, és én is feltöltöm őt, lelke lesz, nekem pedig jó kedvem.

♥ Mit jelent számodra a Made With Love?

A kifejezés akár az én szlogenem is lehetne, a webáruház pedig egy olyan helyet, ahol végre igényes ékszertartókhoz juthatunk.


♥ Vásároltál már a madewithlove.hu-n? Ha igen, akkor mit, bevált-e és tervezel-e még valamit?

Igen, egy ékszertálcám már van, a gyűrű gyűjteményem kapott helyet rajta, de mindenképp szeretnék majd még egy ékszertartó bőröndöt is. A nyakláncaimnak is kéne valami, és a karkötőknek is, úgyhogy azt hiszem, ideje lesz alaposabban körülnézni. :)


♥ Hol lehet Téged megtalálni?

A blogom: http://bardoczeva.blogspot.com
A facebookon pedig: http://www.facebook.com/bardoczeva, ez a műhelyem oldala igazából, itt tudják követni a megrendelőim, hogy állnak a kéréseik.


Kedves Évi, köszönjük szépen az interjút, a további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasóink! Jövő héten újabb tehetséges kézművessel ismerkedhettek meg. Ne feledjétek figyelemmel kísérni a riportsorozatot, mert decemberben meglepetéssel készülünk ehhez kapcsolódóan.:) A további beszélgetéseket itt találjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...